Segítség a nem az Apple által kiszámlázott előfizetésekhez

A cikk ismerteti, hogy mely előfizetésekért terheli meg számláját az iTunes Store és az App Store, és hogyan kaphat segítséget olyan előfizetésekhez, amelyeket nem az Apple számláz ki.

Megújuló előfizetésért az Apple vagy egy másik cég terhelheti meg számláját – utóbbi esetben „külső előfizetésről” beszélhetünk. Ha a hitel- vagy bankkártyabizonylaton az iTunes vagy az Apple név szerepel, Apple-készülékének segítségével megtekintheti, módosíthatja, illetve lemondhatja az adott előfizetéseket.

Előfordulhat, hogy egy másik cégen keresztül fizetett elő valamire, például:

  • Egy webhelyen keresztül vásárolt tartalmakat vagy szolgáltatásokat (video- vagy zenestreamelő szolgáltatások, társkereső alkalmazások stb.).
  • Egy alkalmazáson vagy egy másik cég platformján keresztül vásárolt tartalmakat vagy szolgáltatásokat (például előfizetett a Netflix szolgáltatásra a Google Play áruházban).

Az Apple nem tudja kezelni a számlázással és a tagsággal kapcsolatos változásokat olyan előfizetések esetén, amelyeket nem tőle vásárolt meg Apple ID azonosítójával. A külső előfizetések módosításának, illetve lemondásának módja az adott alkalmazásfejlesztőtől függ.

Ha külső előfizetést szeretne módosítani vagy lemondani, szükség lehet arra, hogy bejelentkezzen a cég webhelyére.

 

Annak kiderítése, hogy milyen módon történik az előfizetés kiszámlázása

Ha nem emlékszik, hogyan regisztrált a bizonylaton szereplő egyik előfizetésre vagy rendszeresen fizetendő szolgáltatásra, először ellenőrizze, hogy tudja-e módosítani az előfizetést az Apple-készülékével

Előfordulhat, hogy a bizonylaton szereplő ismétlődő fizetések az Ön vagy az egyik családtag iCloud tárhelyéhez kapcsolódnak, nem pedig előfizetéshez. Olvassa el, hogyan kezelhető az iCloud tárhely.

A hitel- vagy bankkártyabizonylat ellenőrzése

Ellenőrizze a kérdéses ismétlődő fizetést a hitel- vagy bankkártyabizonylaton. Az ilyen bizonylatok gyakran feltüntetik, hogy kitől származik a terhelés, tehát az értékesítőt.

  • Ha a bizonylaton az iTunes Store, az App Store, az Apple vagy hasonló kifejezés szerepel, és nem tudta megnézni az előfizetéseket a korábbi lépések követésével, forduljon az Apple-támogatáshoz.
  • Ha a bizonylaton valamilyen más név szerepel, az ismétlődő fizetések kiszámlázása valószínűleg egy másik cégen keresztül történik. A bizonylatokon gyakran a cég neve – például Netflix vagy Pandora – szerepel.
  • Ha a bizonylaton valamilyen más név szerepel, és nem találja az adott cég webhelyét vagy elérhetőségeit, érdeklődjön a pénzügyi intézeténél, hogy ők tudnak-e részleteket az ismétlődő fizetésről.

Ha továbbra sem találja az előfizetést

Akkor is elképzelhető, hogy az iTunes Store vagy az App Store terheli meg számláját, ha az Előfizetések menüpont nem látható a Beállítások alkalmazásban, vagy ha nem található az előfizetés neve az Előfizetések oldalon. 

Ellenőrizzen más olyan Apple ID azonosítókat, amelyekhez esetleg szintén társítva vannak a fizetési adatai. Ha Ön a Családi megosztás szervezője, ellenőrizze, hogy valamelyik családtag nem vásárolt-e előfizetést. Az ilyen előfizetésekért (és a családtagok általi összes vásárlásért) az Ön fizetési eszközét terheljük meg. Az adott előfizetést a családtag iPhone, iPad, iPod touch, Mac, PC vagy Apple TV készülékén kezelheti.

Segítség külső előfizetésekhez

Ha külső előfizetést szeretne módosítani vagy lemondani, szükség lehet arra, hogy bejelentkezzen a cég webhelyére. Az is előfordulhat, hogy közvetlenül a tartalomszolgáltatóval kell kapcsolatba lépnie.

Bár minden céggel különböző módon lehet kapcsolatba lépni, kövesse az alábbi általános útmutatót:

Ha az előfizetés kezelése céljából egy cég webhelyére készül bejelentkezni, ügyeljen arra, hogy az adott fiókhoz beállított felhasználónevet és jelszót használja. Előfordulhat, hogy ezek eltérnek az Apple ID azonosítójához megadott adatoktól. Ha a cég alkalmazása megtalálható a készülékén, ellenőrizze, hogy a beállításokban szerepel-e az a felhasználónév vagy e-mail-cím, amellyel regisztrált a szolgáltatásra. Ha nem emlékszik a jelszóra, kérje a tartalomszolgáltató segítségét a visszaállításához.

Közzététel dátuma: