Numbers for iPhone: Objektumok elhelyezése és igazítása

Objektumok elhelyezése és igazítása

Egymáshoz viszonyítva igazíthat több objektumot, vagy kézmozdulatok segítségével is mozgathatja őket.

Megjegyzés: Ha az objektum beágyazva van elhelyezve a szövegben, akkor csak húzással (vagy kivágással és beillesztéssel) helyezheti át azt egy új helyre az aktuális szövegben, illetve egy másik szövegmezőbe vagy alakzatba. Egy beágyazott objektum áthelyezéséhez a szövegmezőn vagy objektumon kívül lásd: Beágyazott objektum áthelyezése egy lapra.

Objektum képpontonkénti áthelyezése

Egyetlen képpontnyi lépésekben is áthelyezheti az objektumokat.

  • Egy ujjal érintse meg és tartsa megérintve az objektumot, majd egy másik ujjával legyintsen a munkalap bármely pontján abba az irányba, amerre az objektumot mozgatni szeretné.

    Objektumot tartó ujj egy másik, az objektum felé legyintő ujjal

A legyintés során figyelemmel kísérheti az objektum helyzetének egy képpontos lépésekben történő változását. Ha két, három, négy vagy öt ujjal legyint, az objektumot 10, 20, 30 vagy 40 képponttal mozdíthatja el.

Tipp: Több objektumot is kiválaszthat, majd egyidőben mozgathatja őket.

Húzás egyenes vonalban

Korlátozhatja az objektumot, hogy a húzás során egyenes vonalban mozogjon.

  • Érintse meg és tartsa rajta egy ujját bárhol a képernyőn, amíg az objektumot keresztülhúzza egy munkalapon a másik kéz egy ujjának használatával.

    Vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan (45 fokos szögben) húzhat objektumokat.

    Egy objektum fölötti ujj és egy másik, a képernyő teteje felé legyintő ujj.

Objektumok igazítása függőlegesen vagy vízszintesen

Az objektumokat egymáshoz igazíthatja úgy, hogy vízszintes vagy függőleges tengely mellé rendezi azokat.

  1. Érintsen meg és tartson megérintve egy objektumot, majd koppintson azokra az objektumokra, amelyeket igazítani szeretne.

  2. Koppintson a Formátum gomb gombra, majd az Elrendezés elemre.

  3. Koppintson egy lehetőségre az Igazítás és Elosztás elem alatt.

    Az objektumok a kijelölt irányhoz legközelebb található objektumhoz igazodnak. Ha például három objektumot balra igazít, a legbaloldalibb objektum nem lesz áthelyezve, és a többi objektum hozzá lesz igazítva.

Objektumok elhelyezése egyenlő távolságra

Az objektumokat úgy is elhelyezheti, hogy a vízszintes vagy a függőleges tengelyen, illetve mindkét tengelyen egyenlő távolságra legyenek egymástól.

  1. Érintsen meg és tartson megérintve egy objektumot, majd koppintson legalább két másik olyan objektumra, amelyeket igazítani szeretne.

  2. Koppintson a Formátum gomb gombra, majd az Elrendezés elemre.

  3. Koppintson egy gombra az Igazítás és Elosztás elem alatt.

Published Date: 2019.07.26.
Helpful?